110.

Csak bámultam rá, ahogy ott fekszik, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogy zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba- ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel-, amikor fel kellet volna háborodnom, és dühösnek kellet volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.