Stefan és Elena beszélgetés:
Elena: Tudod az a helyzet, hogy haza megyek azt csinálom amit mindig is szoktam naplót írok. Ahogy mindig is csináltam, mióta anyukámtól kaptam egyet 10 éves koromban.Oda öntöm ki a lelkem, minden érzésemet. Mindent abba a kis könyvbe írok. Amit a második polcon egy csúnyácska porcelán sellő mögött rejtegetek, de rájöttem, hogy mostanában olyanokat írnék, amiket inkább el kéne mondanom.
Stefan: Mit írnál?
Elena:Azt írnám, hogy "Kedves Naplóm! Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass. Ne változtass. Semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje, de az okaim nem is okok, csak kifogások.Valójában csak bujkálok a valóság elől, az igazság pedig az, hogy félek." Félek, ha egy pillanatra is megajándékozom magam a boldogsággal, akkor a világ megint összeomlik körülöttem és nem tudom, hogy azt túl élném-e.
Stefan: Szeretnéd tudni, hogy én mit írnék? "Találkoztam egy lánnyal. Beszélgettünk. Isteni volt. Aztán felkelt a nap és megvilágosította a valóságot." Ez a valóság. Itt és most. (Aztán megcsókolják egymást, az első csókjuk)
Bocsi, ha nem jó a fordítás, angolul néztem ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése